Nehéz Zene

A tegnapi este a fesztivál szellemiségének jegyében a maximálisan előremutató, a zene fogalmát sajátosan újraértelmező zenekarokról szólt, egy kis emészthetőbbel feloldva.
Erdmann 3000, Lotte Anker September Quartet, Bacsó Kristóf Quartet, Hans Ulrik Quintet.

Erdmann 3000A Trafó teljesen tömve volt, a német zenekar koncertjére már csak a lépcsőn maradt hely, és bár késve értünk oda, még jóval utánunk is jöttek be emberek. Sokan a hagyományos értelemben vett koncertre számítottak, azonban a tegnapi este első két zenekara sokkal inkább adott performanszt, mint koncertet. Az Erdmann 3000 laikus füllel hallgatva az alábbi volt: lüktetés nélküli össze-vissza csapkodó dob (John Schröder), önkívületi állapotban rángatózó bőgős (Johannes Fink), egy dülöngélő, macskát imitáló gitáros (Frank Möbus), és egy szaxofonos, akiről fogalmunk sincs, mit csinál (Daniel Erdmann). Ezt a fajta egyveleget berlini stílusnak nevezik, és a Quartet immáron tíz éve művelik.

Holott messze nem erről volt szó, ezzel kapcsolatban tegnap megvilágosodtam. A koncert után a pultnál összetalálkoztam Finkkel, és kihasználva a nagyjából soha vissza nem térő alkalmatm faggatózni kezdtem. Elmondta, hogy ők a színpadon a zenét nem célnak, hanem eszköznek tekintve képeket, illetve hangulatokat festenek le, hol együtt szólózva, hol csak egy hangszert kiemelve a többi közül. Ilyen füllel hallgatva ez egy elég sajátos, zeneileg mindenképpen meghatározó élmény, ami kiterjeszti a zene fogalmát a hallgató számára. Ezt felismerve a fesztivál további része izgalmasnak ígérkezik. Fink mondott még pár érdekes dolgot, kérdeztem őt fesztiválokról, kiemelte a Montreaux-i jazzfesztivált, ahol a színvonal szerinte évről évre romlik, folylamatosan fordul vissza a tradicionális jazzhez, amely a fentiek függvényében nyilvánvalóan annyira már nem pálya. Elmondta, hogy a Budapesti Jazz Fesztiválon a megszokottnál sokkal nagyobb közönség van, amely egyrészt meglepő, másrészt becsülendő, harmadrészt inspiráló. Szóval kedves magyar közönség, meg vagyunk dicsérve.


Lotte Anker és Kresten OsgoodLotte Anker zenekara az immáron újraértelmezett zene fogalmával a zsebemben óriási élmény volt. A hangulatfestéshez kiváló zenészeket gyűjtött maga mellé, és helyenként ténylegesen át is csaptak performanszba. A zongorista Simon Toldam például mindenféle apró tárgyakkal (gondolom valami speciálisan erre megalkotott készletből) pakolta tele a húrokat, sajátos hangzásokat előidézve ezzel. Tőle láttam először slide-zongorázást. Nils Davidsen bőgős játékában a hangszerből kicsalható hangok és zajok aránya megközelítőleg azonos volt, bár ezt majd' mindenkiről el lehetne mondani, nem csupán a zenét, hanem magát a hangszert is újraértelmezték. Kresten Osgood, a szimpatikus bohóc kinézetű dobos pedig egyenesen el is szakadt hangszerétől, különböző méretű vascsöveken dobolt, illetve trombitaként használta őket, az egész egy folyamatosan változó, hol kaotikus, hol letisztult, de mindig elképesztően intenzív és nagy hatásokat előidéző zenét játszottak.


Fekete Kovács Kornél
Mivel nincs Közraktár sátor, az este további része a Művészetek Palotájának külterületén felállított sátorban zajlott tovább, a Bacsó Kristóf Quartettel. Az odajutás bkv-val kicsit nehézkes, így oda is késve érkeztem. Ez már jóval könnyebben befogadható zene volt a magyar élvonalból: Bacsó Kristóf - szaxofon, Fekete-Kovács Kornél - szárnykürt, Szandai Mátyás - bőgő, Németh Ferenc - dob. A zenekar később kiegészült Oláh Tzumó Árpád billentyűssel. Funkos, jazz-rockos, sajátosan disszonáns, jól megkomponált számokat játszottak, teret engedve mindenkinek az improvizációhoz. Kicsit furcsa érzésem volt, nem éreztem azt a sugárzó örömöt rajtuk, mint a külföldi zenészeken éreztem, de ezt betudom a késői időpontnak és az itthoni zenészlét szépségeinek.
Kasper Tanberg
Az estét a dán Hans Ulrik Quintet zárta, ők inkább az érzelmesebb, nyugodtabb, kiszámíthatóbb zenei vonalat képviselték. Pihentető volt a fülnek, jó volt hallgatni, nagyon technikás zenészek nagyon figyelnek egymásra, bár helyenként mintha nem lett volna egységes a koncepció, de ezen a szinten ezt is elő lehet úgy adni, hogy az passzoljon, és nekik sikerült is. A koncert után levontam a konzekvenciát: az északi jazz zenészek leginkább rajzfilmfigurákra hasonlítanak, de mindenesetre nagyon aranyos fejük van.
Ma este Saga Quartet, Aki Takase Fats Waller Projekt, Georgi Kornazov's Horizons Quintet, és Dresch Mihályék. Skandináv este.

Leírás

„A zene politikailag gyanús dolog”
(Settembrini)

A világ legjobb zenéi. - A fusion jazz-től a thrash metalig. Nehézzene. Nem könnyű.

Levél nekünk

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2024, IGEN