Nehéz Zene

Lukács Peta jelentős piaci rést talált, ami az előadóművészeti lehetőségeket és a nehézzenei megoldásokat illeti. Mindezt láthatóan kábítószerek nélkül. (A poén egyébként a lapostányérnál és a széknél kulminál.) Hatalmas.

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Egyik kedvenc gitárosunk, Lukács Peta a Közeli helyeken c. Bikini slágerbe toldott be az eredetinél egy kicsit összetettebb szólót.

Az egyik legkeresettebb hazai gitáros, kultikus mind a mainstream, mind az underground színterein, rajongói pedig időről időre követelik egykori kimittudos felvételét honlapjának fórumán. A Lukács Petával készült interjú eredetileg az IgenHír magazinban jelent meg.

Igaz, hogy az első Bikini koncerted előtt mindenestül egyszer próbáltatok?

Ha nem is egyszer, legfeljebb kétszer. Egy hétfői napon hívott fel Lojzi (Németh Alajos, basszusgitáros), kedden adta oda a megtanulandó felvételeket, szerdán és csütörtökön próbáltunk egy jót, szombaton pedig irány a koncert.

Nem piskóta.

Igazság szerint nem volt nehéz. Zenéjüket, a legnagyobb slágereket (nem kevés van!) már korábban is ismertem. A session-zenélés sem volt idegen számomra: mármint a helyzet, hogy gyorsan kell megtanulni valami újat. Ugyan eredetileg csak a nyári turnéra beszéltük meg az együttműködést, hamar kiderült, hogy hosszú távon is működni fog a dolog. Először kissé megijedtem, hiszen tudtam, hogy a Bikininek nagyon sok koncertje van, tehát relatív sok elfoglaltsággal jár, és nem tudtam, hogy az egyéb dolgaimnak ez mennyire mehet a rovására.

Milyen a hangulat mostanság a zenekarban?

Külön találkozni, iszogatni viszonylag keveset jártunk össze, de ez érthető, hiszen rengeteget játszunk. Egy zenekarban, aminek évi száz-százharminc fellépése van, a közösség egyáltalán nem csak arról szól, hogy ki milyen profi zenész, vagy mit csinál a zenekarban. Az csak egy szerep, ami egy koncerten másfél óráig tart. Előtte viszont utazunk három-négy órát, meg utána is hazafele: hogy abban az időszakban mi történik, ha nem is legfontosabb, de legalább olyan lényeges; el tudjuk-e viselni egymás hülyeségeit, egymás lábszagát, a fáradtságot.

Tovább