Nehéz Zene

Ha igaz a mondás, hogy amilyen az első nap, olyan lesz a többi is, akkor a nehézzene és jazz rajongók alaposan felköthetik a füleiket a hetedik MOL-Budapest Jazz Fesztiválon. Lars Danielsson Quartet, David Linx - Diederik Wissels Quartet - Winand Gábor, beszámoló.

Az előző évek jazz fesztiváljaiból kiindulva némiképp megütköztem azon, hogy Gőz László tradicionális zenéről beszél a nyitókoncert kapcsán, aztán rájöttem, hogy mint minden, ez is relatív. Amikor mutattam ismerősöknek Lars Danielsson-ról (bőgő) videót, volt aki nemes egyszerűséggel macskazenének titulálta, volt aki szerint még éppen elmegy ostikategória, és volt aki majd megőrült, annyira tetszett neki.

Tegnap én a legutolsó opciót választottam, zseniális volt amit a svéd-lengyel-angol quartet letett az asztalra. A koncert Danielsson szólójával indult, megadta az alaphangot. Szélsőséges dinamikával, ügyes üveghangos akkordokkal operálva előre vetítette azt amire valahol számítani lehetett, de mégis örül neki az ember amikor ténylegesen hallja.

A teljes zenekar (Magnus Öström (SE) - dob, Leszek Mozdzer (PL) - zongora, John Parricelli (GB) - gitár) játékban hozta amit kell, kicsit furcsa volt, hogy Danielsson néha hamisan játszott, valószínűleg direkt, ezen a szinten azért nem szoktak melléfogni. A törtütetmes balkáni zenétől az ír-bartókos blues alapig minden volt, igazi multistyle. Külön tetszett Parricelli játéka, aki végig nagyon szerényen, a többieket megtámogatva játszott, és ebből észrevétlenül tudott hozzásimulni a zongora improvizációhoz. Mozdzer, a lengyelek egyik toronymagasan jegyzett zongoristája pedig egész este a maximumot hozta. Különösen akkor hárult rá nagyobb szerep amikor csak duóban játszott Danielssonnal.

A koncert végén persze egy ráadásszámot muszáj volt eljátszani, a közönség nem hagyta annyiban, így meglepetésként az érthetetlen vezetéknevű svéd énekesnővel, Ceciliaval kiegészülve játszottak egy remek, balladásabb jellegű dalt.

A jó zene rövidtávon addiktívvá tesz, most éppen Danielsson-függő lettem.

Szünet után következett a szintén sok nemzetiségű David Linx-Diederik Wissels Quartet - Winand Gábor formáció. Bevallom őszintén, annyira nem szeretem azt a fajta vokális jazz-t, amikor az énekesek mint hangszer vannak jelen, de ez a koncert meglepően jó volt, másra számítottam.

David Linx (B) amolyan showman. Miközben énekel, tulajdonképpen magyaráz, viccelődik a zenészekkel és a közönséggel, tapsoltatja őket, táncol, sétálgat, beszélget a hangmérnökkel, hogy melyik monitorba mit kér, szóval jól érzi magát a színpadon. A vele fellépő quartet (Diederik Wissels (F) - zongora, Christophe Wallemme (F) - bőgő, Stephane Huchard (F) - dob) hihetetlen energikus, az éneket nagyon jól kiemelő játékkal volt jelen, Wissels hosszú dallammenetei jól passzoltak ehhez a szintén törtebb ritmusokkal operáló egyveleghez, ami érdekes módon sokszor átcsapott kommerszebb jazz-be úgy, hogy a vokállal megőrizte újszerű, modern jellegét.

Aztán a koncert félidejében csatlakozott Winand is. A fentebb említett stílusidegenségem folytán kíváncsi voltam, mit kezd egymással két hasonló stílusú vokalista a színpadon, és hát nagyon kellemeset csalódtam. A két énekes hihetetlenül érezte egymást, tökéletes összhangban, egymást nem túlénekelve, leénekelve a színpadról, már-már örömzenébe átcsapóan zenéltek.

A húzós, kedvcsináló nyitány után ma egy hosszú este, Erdmann 3000 (D), Lotte Anker September Quintet (DK), Bacsó Kristóf, végezetül Hans Ulrik Quartet (DK).

Hetedszerre gyűlik össze Budapesten az európai jazz élvonala. A nemzetközi szinten is elismert MOL Jazz Fesztivál híres arról, hogy teret enged a messzemenőkig modern, nem kifejezetten tradicionális jazz-nek, így olyan furcsaságok is színpadra kerülnek, mint a belga zenebohócok (Trio Grande, 2008), vagy norvég jazz-metal-psycho-trash-funky (Eivind Aarset Quartet, 2008).

Idén az észak-európaiaké és a skandinávoké a főszerep, Dánia, Finnország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Németország és Svédország jazz-kiválóságai zenélnek nekünk öt napot. Persze az itthoni jazz is képviselteti magát, Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, a nagy kedvenc Tóth Viktor nemzetközi formációikkal. Külön esemény a Magyar Dal Napja, ahol csak magyar előadók játszanak. A felhozatal impozáns: Berki Tamás, Szőke Nikoletta, Váczi Eszter, Winand Gábor, Charlie, Babos Band, Mizar, Modern Art Orchestra és még sokan mások. Ahogy az elmúlt négy évben, idén is napi tudósítás lesz, remélhetőleg jó minőségű fényképekkel.

Húzós öt nap elé nézünk, ha valami, akkor ez nehézzene. Nagyon nehéz.

Egy kis ízelítő...

Lars Danielsson (SE)

Tóth Viktor (H)

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

A nyári pihenő után nem akármilyen produkcióval jelentkezik a pénteki zenész. Bobby McFerrin már gyerekként megtanult zongorázni, csellózni, klarinétozni és fuvolázni, húszévesen kaliforniai klubokban zongorázott, igazán híressé mégis a capella előadásmódjával vált. Ő készítette el 1984-ben, The Voice címmel, a világ első, teljesen vokális lemezét. Hosszú ideig dolgozott együtt Chick Corea-val, napjaink egyik legjelentősebb jazz-zongoristájával, és az amerikai toplistákat is meghódította Don't Worry, Be Happy c. slágerével (1988).

Az alábbi videón Drive c. dalát énekli a Montreáli Nemzetközi Jazz Fesztiválon, önmagával többszólamban... Érdemes megfigyelni, ahogy szünet nélkül énekel: még levegővétel közben is, de folyamatosan más hangszíneken; az egyik hangszála oldalranyomásával kiadott kétszólamúság a videó végén ill. 2:23-kor pedig rettentő szigorú.

Ritkán, vagy nagy ritkán jelentkező sorozatunkban időtlen klasszikusokat kutatunk, melyek gyökeresen új értelmezésekre adtak ihletet. Zenei témák, dalok eredetiben, majd adaptálva, vagy fenekestül felforgatva.

Az Animals az az egyszámos zenekar, akinek a House Of The Rising Sun c. örökzöldjét talán többen dolgozták fel, mint ahány dalt a zenekar fennállása alatt írt. Íme néhány nehézzene-közeli feldolgozás!

Tovább

A 6. Veszprémi Ünnepi Játékok első jazz fellépője a 62 éves norvég-lengyel származású muzsikus-zeneszerző, Jan Garbarek és együttese volt. Európa leghíresebb szaxofonosa 2009. július 24-én lépett fel a zsúfolásig megtelt Veszprémi Vár Szentháromság terén. A hazánkban igen gyakran - legutóbb idén májusban a Szent István Bazilikában a Hilliard Ensemble énekegyüttessel - fellépő művész legújabb felállású formációjával ejtette ámulatba a nagyérdeműt, Rainer Brüninghaus billentyűssel, Yuri Daniel basszusgitárossal és Julio Barreto dobossal kiegészülve.

A teljes beszámoló partnerünk oldalán olvasható.

A meglepetés erejével, néha felbukkanó sorozatunkban olyan filmeket, ill. dokumentumfilmeket kersünk és ajánlunk, amelyek érdekes vagy szokatlan megközelítéssel fókuszálnak a zenére vagy hangszeres tudásra, illetve olyan rövidfilmeket, installációkat, melyek a képet kísérő zenei megoldásaik miatt érdemesek a szélesebb közönség figyelmére.

Music for one apartment and six drummers

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Ophir Kutiel iraeli zenész-zeneszerző alig ismert YouTube előadók zenés videóit vagdosva készít remixeket. A végtermék neve Thru You. Csodáljuk kitartását.

A többi alkotás, illetve az összemixelt YouTube videók linkjei itt láthatók.

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

A didgeridoo-hoz leginkább egy pálmafa alatt üldögélő, törzsi színekbe festett néger illene, de inkább lépjünk egyet, és nézzük a hangszer modern használatát, Jono Callow "multi-instrumentalist" afrikai hangszerekből összetett előadását.

Ismét egy drága koncertet ajánlunk figyelmetekbe. Idén nyáron hazánkba látogat B. B. King, akiről valóban állíthatjuk, hogy akkora nagy legendája a blues-nak, amihez foghatóan nagy nem sok van. A nehézzenei élmény garantált, innentől már minden csak a matekon múlik.

Rövid kedvcsináló

B.B. King

Egy ültetvényen született a Mississippi állam beli Itta Benában. Kilenc évesen kezdett gitározni, kórusba is járt. 20 éves korában Memphisbe ment, ahol utcazenélésből próbált megélni, később a helyi WDIA rádióállomás lemezlovasaként dolgozott. Itt kapta a „The Beale Street Blues Boy” becenevet, mely később „Blues Boy King”-re, végül B. B. Kingre rövidült.

1968-ban Johnny Winterrel és Mike Bloomfielddel koncertezett nagy sikerrel, aminek következtében a The Rolling Stones 1969-ben meghívta amerikai turnéjára. Ugyanebben az évben szerezte a "The Thrill Is Gone" című dalát, mellyel már nem csak a blues, de a poplisták élére is felkerült. Munkássága elismeréseként 1984-ben beválasztották a Blues Foundation Hall Of Fame-be, 1987-ben pedig a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Minden idők legaktívabb zenésze, még 70 éves korán túl is évi 200 fellépése van.

A kisgyerek korától gitározó King soha nem járt tanárhoz, tudását autodidakta módon sajátította el. Stílusában érződik a delta blues lüktetése, de ezt a hangzást sikerrel vegyítette a kor más gitárosaira jellemző dzsesszes motívumokkal, így létrehozva az eredeti B. B. King-hangzást. Saját bevallása szerint az akkordjáték sosem volt az erőssége, de tempóérzéke, ujjvibratoja, és az egész dallamjátéka egyedülálló.

(via wikipedia)

Időpont: július 16., csütörtök, 20:00
Helyszín: Papp László Sportaréna
Beugró: 7.500 - 29.900 Ft-ig

Néha a legnagyobb jazzerekkel is előfordul, hogy a kortárs könnyűzenéhez, azaz a pop-rock stílushoz nyúlnak hozzá. A következő öt videóban Michael Jackson, Peter Gabriel, ABBA, Faith No More és Oasis számok Miles Davis, Herbie Hancock, Nils Landgren & Viktoria Tolstoy, Paul Jackson, Jr., valamint a Brad Mehldau Trio előadásában.

Miles Davis feat. Michael Jackson

A másik négy videó partnerünk oldalán megtekinthető.

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Ma egy dobos-beatboxer duo lesz terítéken: a videó elég hosszú, de érdemes végignézni, ha tudni akarjuk, hogy kell dobolni három dobverővel (5:48-tól).

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

A gitárvirtuóz Tommy Emmanuel 1955-ben született az ausztráliai Muswellbrook-ban. Négy évesen kezdett el gitározni, kilenc évesen már professzionális zenészként dolgozott. A 70-es évek végéig dobosként játszott a testvére Goldrush nevű zenekarában. Még fiatal korában mondta, hogy teljesen lenyűgözte Chet Atkins játéka, amikor is a gitáron a basszust a hüvelykujjával, a dallamot pedig az első kettő vagy három ujjával játssza, s mindezt egy időben. Ez a technika képezi Tommy játékának az alapját. Általában egyetlen felvétel során veszi fel a számait a stúdióban. Az alábbi videóban épp dobseprűvel koptatja gitárját.

Júliusban ismét hazánkba látogat Mike Stern, amerikai jazz-gitáros. Stern olyan nevekkel játszott együtt pályája alatt, mint Miles Davis, Billy Cobham vagy Jaco Pastoriu. Kedvcsináló videónkban a gitárvirtuóz mondja és mutatja, hogy nem is játszik olyan bonyolult dolgokat...

Időpont: július 9., csütörtök, 20:00
Helyszín: Millenáris Teátrum
Beugró: 8.900 Ft

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Bár gyakran hangoztatjuk, hogy egy zene nem lesz attól jó, mert sokan szeretik, azért megkockáztatjuk, hogy Andy McKee Drifting-jét nem véletlenül nézték meg majdnem 22 millióan. (Jó, bevalljuk, ebből 160 legalább mi vagyunk.)

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Blogunk eddigi legeseménytelenebb, botrányos hetét lezárandó álljon itt Erik Mongrain, aki épp megpróbálja a fingerstyle akusztikus gitározás amúgy sem túl szűk kereteit a végtelenbe feszíteni. Külön felhívnám a figyelmet a 0:50 körül kipengetett üveghangokra. "Egy ideig emészteni kell..." - ahogy Kerub kollégánk fogalmazott.