Nehéz Zene

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

A héten már belecsaptunk a komolyzenébe a Bartók-évforduló alkalmával; most a Pénteki Zenész is beáll a sorba. Nem mindennapi élmény, amikor egy hangversenyteremben felzúg a System of a Down: Toxicity c. dala, Vedres Csaba és a Kariosz Quartett tolmácsolásában, szigorúan akusztikusan. Csoda, hogy nem esik szét a zongora.

1881. március 25-én született Bartók Béla, Magyarország egykori legismertebb zongoraművésze, világhíres népzenekutatója, nemzetközileg is elismerten a "közép-európai népzene nagy kutatója" - legalábbis ezzekkel a paneldumákkal akartak minket állandóan hülyre venni az énekórákon. Tényleg? Komolyan világhíres?

Tiszteletünk természetesen rendületlen a komolyzenei ősök előtt, ám az internet korában nehéz megállni, hogy ne tegyünk próbára bizonyos állításokat: fogtuk a csövet, és kipróbáltuk rajta a (talán) legismertebb Bartók darabot, az 1915-ös Román népi táncokat (Romanian Dances). Megdöbbentő eredményeket kaptunk, és ismét hízott a májunk, hiszen nem csak az énekes tankönyvek szerint az egyik legnagyobb a mi Bélánk. Találtunk japán kamarazenét, klezmert, klasszikus gitáros változatot. Íme gyűjtésünk leginkább figyelemreméltó öt felvétele.

Tovább

Bár Torres Dani mostanában keveset hallat magáról, azért nem kell bánkódniuk a progresszív metál és technikás gitárcsilingelés drukkereinek. A Portnoy-Petrucci-Chapman Levin (kössz GVM! - a szerk.) felállású Liquid Trio Experiment új anyaga (When The Keyboard Breaks: Live In Chicago) már most hozzáférhető, június 23-án Black Clouds & Silver Linings címmel új DT album kerül boltokba, melyet Budapesten július elsején mutatnak be a Papp László Budapest Sportarénában. Nézzük sorban.

A Liquid Trio érdekes képződmény. A DT kétségkívül legismertebb és sikeresebb projektjének, a Liquid Tension Experimentnek (Portnoy-Petrucci-Rudess-Levin) billentyű nélküli változata, mely (legalábbis a hivatalosan keringő történetek szerint) a véletlen műve: alkalomszerű jammelésekből, vagy Jordan Rudess billentyűs hangszerének lerohadásából formálódott. A Liquid Tension fennállásának tízedik születésnapját ünnepelte 2008-ban; a most hivatalos bootlegként megjelenő koncertet tavaly június 25-én rögzítették Chicagóban. Az esemény érdekességét a már említett véletlen adta: miután nem sokkal a kezdőhangok után billentyű hirtelen elnémult, a formáció minden előzetes elképzelést feülíró zenélésbe csapott (Jordan Rudess pl. néhol gitározik).

Némileg összeszedettebb koncepciókból építkezik a Black Clouds & Silver Linings, a Dream Theater új albuma. A június 23-án megjelenő anyag érdekessége, hogy a teljes album mellett egy olyan CD-t is magába foglal, amelyen az album instrumentális változatát lelhetjük föl, plusz hat feldolgozást, melyekről egyelőre semmit sem tudni, ám hat héttel a megjelenés előtt, a Roadrunner Records hetente egy-egy feldolgozás dalt kiszivárogtat a digitális terjesztőkön keresztül. Az album producerei a dobos Mike Portnoy és a gitáros Petrucci voltak.

A lemezbemutatót Magyarországon július elsején láthatjuk, a Sportarénában.

Továbbkattintva két hallgatnivaló: egy 1 perces esszencia, melyet Mike Portnoy mutatott be február 27-én Eddie Trunk Friday Night Rocks rádióműsorában az új albumról, valamint egy Liquid Trio Experiment, korábbról.

Tovább

A Replika c. társadalomtudományi folyóirat 2005. augusztusi számának egyik cikkére hívta fel PZM a figyelmünket. Az írás terjedelmesen, kottákkal teletűzdelve fejtegeti a klasszikus zene (pl. Bach) és a heavy metal virtuozitásának hasonlóságait. A gondolatmenet egész korrekt, vájtfülű zeneértőknek mindenképpen ajánlott.

[PDF dokumentum]

A nyolcvanas évek kiemelkedő metálgitárosainak stílusát és technikáját elemezve a szerző - Robert Walser, az amerikai populáris zene kiemelkedő kutatója - amellett érvel, hogy a szóban forgó művészek tudatosan építenek klasszikus zenei modellekre, és a kreatív virtuozitás komolyzenei mércével mérve is magasarendű formájához jutnak el. Walser szerint paradox módon épp a metálzene, ez a primitívnek vélt, az akadémiai diskurzusból kizárt szféra őrizte meg a XX. század előtti virtuóz komolyzene néhány fontos értékét.
(Replika fülszöveg)

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Utcai zenészek!!! Őket vagy nem engedik beltérben megszólalni (annyira durvák), vagy iszonyatosan felkapaszkodott hajléktalanok, nem tudjuk. Lesz még utcai zene a Pénteki zenészben, most a ritmusszekció következik, két súlyos gengszterrel. (Ha ismert lenne az első, azért nagyon érdemes a tovább után is nézelődni.)

Tovább

Őszintén szólva nem tudjuk, mennyire komoly a The Sun és a Quart hírverése az egyik utóbbi brit tehetségkutatón győztes Escala női vonós quartet, és a mindig cilinderes Slash alkalmi fúziójáról; ha tényleg úgy van, ahogy mondják, és a májusban megjelenő Escala lemezen a Led Zeppelin Kashmir c. száma a négy lány és a Velvet Revolver gitárosának közös felvételeként lesz hallható, akkor vagy valami igazán nehézzenei dolog várható, vagy szex van a dologban (amúgy a négyesből a két szőke különösen jó). A Kashmir eredetileg a Zeppelin 1975-ös Physical Graffiti albumán jelent meg, és a Queentől kezdve egy rakás popzenekarig rengetegen feldolgozták már.

Slash hivatalos honlapján nincs hír a dologról (csak a srác állatvédelmi mozgalmárkodásáról, és az örökbefogadott elefántról, akit ezúton is üdvözlünk), ám az együttműködés komolyságát támasztja alá, hogy az Escala menedzsere a törtető, magamutogató, de kétségtelenül tehetséges szervező, Simon Cowell. A tovább után egy videó az Escala eddigi munkásságából.

Tovább

Ha csak annyit mondanánk Bailey-ről, hogy ő az, aki a Weather Reportban tizenkilenc évesen Jaco Pastoriust váltotta, talán már elég garancia lenne egy mellbevágó basszus estre. De áshatunk még a zenetörténetben VB tehetségének igazolásához: a hetvenes években Omar Hakim dobos, a nyolcvanas években Santana (vagy éppen a popdíva Madonna), a kilencvenes években Mike Stern és Sting partnereként is szerepelt. A fúziós basszusgitár hőse ezúttal Dean Brown gitárossal, Peter Horvath billentyűssel (igen, magyar származású, 1983 óta él Amerikában), és Poogie Bell dobossal alkotott quartetje érkezik Magyarországra.

Victor Bailey Group, Millenáris, 2009. március 25. szerda (20:00)
Jegyár elővételben: 4500 Forint
Jegyár a helyszínen: 5500 Forint

Elborult ütős produkció készül Budapestre. Az osztrák Studio Percussion Graz Wumm! című műsora egy kizárólag dobosokból és perkásokból álló zenei formáció színházi és installációs elemekkel vegyes előadása. Válogatott mesterdobosok zenei humorkodásáról és művészkedéséről van szó; a groove-ot és soundot képekbe ültetik át, meg ilyenek. Egyedi ritmusgengszterkedés várható, összművészeti fúziókkal és veszettül technikás dobosokkal. Az időpont: március 29., vasárnap.

Tovább

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Bár remegett a kezünk, hogy poénkodjunk valamit a péntek tizenharmadikáról, de azt inkább meghagyjuk a könnyűzenének, itt pedig Antoine Dufour következik. A francia-kanadai fingerstyle akusztikus gitárosnak már így is szép híre van vájtfülű körökben, ezt szeretnénk öregbíteni alábbi felvételével. Szép jövőt jósolunk neki, hiszen eddig három stúdióalbuma jelent meg (CandyRat Records), pedig csak idén tölti be a harmincat.

December végi hír, hogy Joe Satriani gitárhős pert indít a Coldplay ellen, mivel úgy véli, a zenekar lemásolta I Just Wanna Fly című szerzeményét. Ügyvédjének csapata folyamatosan követi majd a britpop együttest a szerzői jogok behajtásának reményében. Howard King, Satriani ügyvédje korábban így nyilatkozott: egész csapatot fog munkába állítani, hogy nyomon kövessék a Coldplayt, és bármerre is jár a zenekar, videófelvételeket fognak készíteni, hogy bebizonyítsák a plágiumvádat, és legyen minek alapján behajtani a szerzői jogdíjakat.

A Coldplay persze elutasította Satriani vádjait és közölte, hogy bármilyen hasonlóság teljességgel véletlen. (Mondjuk magyarázkodniuk nem először kellett: korábban a New York-i Creaky Boards gyanúsította meg a Coldplayt plágiummal, minthogy úgy találták, a zenekar utolsó lemeze, a Viva la Vida egyik szerzeménye az ő The Songs I Didn't Write című dalukat másolja.)

Azóta számos bizonyító erejű(nek szánt) bemutató jelent meg a világhálón - legtöbbször lelkes Satriani-hívők mutatják be a megdöbbentően hasonló pontokat. A Reuters annak idején megszólaltatott egy szerzői jogra szakosodott ügyvédet is, aki szerint Satriani megnyerheti a pert, amennyiben bebizonyítja a két szám közötti feltűnő hasonlóságot, mert ebben az esetben a jog kevésbé hisz a véletlen egybeesésnek. Szerinte az is a hisztérikusságra amúgy hajlamos gitárhős mellett szól, hogy az ő lemeze már évekkel korábban megjelent és elég népszerű is, ami szintén a véletlen egybeesés esélyeit csökkenti.

Nézzünk meg az érdekesebb bizonyítások közül néhányat!

Tovább

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Bár még mindig meggyőződésünk, hogy a Moszkva téren, vízzel félig töltött üvegeken doboló figura a klasszikus közhelyeket feldolgozó legnagyobb harmónianáci, Vadrum Tell Vilmosa is ott van a szeren. Vadrum igazi neve Andrea Vadrucci, huszonat éves olasz dobos.

Az egykori European Mantra billentyűse, a Nagy János Trio és a Free Style Chamber Orchestra vezetője. Otthonosan mozog jazzben, fúzióban egyaránt, azt viszont kevesen tudják róla, hogy több, mint egy évtizede a Pestszentlőrinc Ganz-Kertvárosi Református Egyházközségben kántor. Az IGEN folyóirat 2008/5-6 számában egyházzenéről, populáris kultúráról és marketingről beszélgettünk.

[interjú]

Nem mindennapi koncertélménynek lehettek tanúi azok, akik november 6-án ellátogattak az A38 hajó gyomrába. Ugyanis Jojo Mayer Depart nevű jazz formációja tette nálunk tiszteletét. Állak a földön, agyak eldobva. Jojo Mayer svájci származású zenész, aki mindössze két éves volt, amikor már inkább dobfelszerelést választotta G. I. Joe helyett, mostanában pedig New Yorkban tevékenykedik a legaktívabban, ahol a Nagy Alma underground szcénáját erősíti javarészt a Prohibited Beats nevű projektjével. Neve ismerősen csenghet azok számára is akiket (még) nem érintett meg a jazz, ugyanis alapembere Nerve formációnak, akik a drum and bass világában tesznek szert egyre nagyobb elismertségre. Jojo Mayerről érdemes még tudni néhány dolgot: amellett, hogy dobos körökben valóságos félistenként tarják számon, azon kivételes zenészek közé tartozik, akik alapvetően autodidakta módon, tehát "magukat tanítva"  jutottak a legmagasabb körökbe.

Igazságtalan lenne megfeledkezni a zenésztársakról, hiszen nem kevésbé jelentős muzsikusnak számítanak. Ők szintén alpesi származásúak, a bőgős Heiri Känzig svájci, míg a szaxofonos Harry Sokal osztrák. Sokal, mint a Vienna Art Orchestra oszlopos tagja nemrégiben az év zenésze lett Ausztriában, Heiri Kanzig pedig szintén tagja volt a Vienna Art Orchestranak, sőt egyszer még az év bőgősének is választották a "Jazz and More" magazin olvasóinak szavazata alapján.

Tovább

Ha mások nem, a szabadtéri Pecsás Dream Theater koncert előtt órákig kerítésrácsok között videózó megszállottak biztosan ismerik az önálló James LaBrie univerzumot annyira, hogy nem kelljen magyarázni Marco Sfogli nevét. A DT énekes 2005-ös Elements of Persuasion c. szólólemezén kívül Jordan Rudess billentyűs The Road Home albumán is hallható az olasz gitárvirtuóz játéka.

There's hope címmel nemrég megjelent szólóanyaga pedig azonnal szélesebb közönségért kiált.

Az Dream Theater tagok neve egyfelől rettentő erős garancia Sfogli tudására, érzésünk szerint már most a világ egyik legfigyelemreméltóbb tehetsége (28 éves sincs!) - kérdés, mennyire sikerül elnyernie szólóalbumával azt a bizonyos odafigyelést szakmai és zeneértői körökből.

Marco Sfogli - Andromeda

Az albumra tizenegy szám került. Konceptlemezről szó sincs, a tételeket csakis egymástól független stílusgyakorlatként, egy portfólió különálló elemiként értelmezhetjük. Sfoglit sem lehet elkönyvelni egyetlen stílus képviselőjének, eddigi munkásságában épp úgy jelen volt a metál, mint a pop, a blues vagy a country. Hangzásban viszont nagyon is egységes az album.

Tovább

A legcsúnyább gitármodelleket gyűjti össze a guitarsite.com tavalyi évről szóló toplistája. Kulcsszavak: bődületes, ótvar, giccs.

Ízlésficamból jut a zeneiparnak is: a hetvenes évek és a pomádézó rocksztárok ideje óta elszabadult a mesterek fantáziája és sokszor giccsesbbnél giccsesbb hangszerek gördülnek le a különböző manofaktúrák gépsoráról.

A guitarsite.com olvasók által összeállított 50-es sorában döntően egyéni rendelésre készített, signatured modellek szerepelnek. A zenei tehetség nem mindig párosul kifinomult esztétikai érzékkel (ellenben feltűnési viszketegséggel annál inkább) így elképesztő darabok elkészítésére kényszerülnek az alázatos gyártók.

Top 50 - első rész
Top 50 - második rész
Top 50 - harmadik rész