Nehéz Zene

B.B. King a Papp Lászlóban [+]

2009. június 30. 12:38 / nikola

Ismét egy drága koncertet ajánlunk figyelmetekbe. Idén nyáron hazánkba látogat B. B. King, akiről valóban állíthatjuk, hogy akkora nagy legendája a blues-nak, amihez foghatóan nagy nem sok van. A nehézzenei élmény garantált, innentől már minden csak a matekon múlik.

Rövid kedvcsináló

B.B. King

Egy ültetvényen született a Mississippi állam beli Itta Benában. Kilenc évesen kezdett gitározni, kórusba is járt. 20 éves korában Memphisbe ment, ahol utcazenélésből próbált megélni, később a helyi WDIA rádióállomás lemezlovasaként dolgozott. Itt kapta a „The Beale Street Blues Boy” becenevet, mely később „Blues Boy King”-re, végül B. B. Kingre rövidült.

1968-ban Johnny Winterrel és Mike Bloomfielddel koncertezett nagy sikerrel, aminek következtében a The Rolling Stones 1969-ben meghívta amerikai turnéjára. Ugyanebben az évben szerezte a "The Thrill Is Gone" című dalát, mellyel már nem csak a blues, de a poplisták élére is felkerült. Munkássága elismeréseként 1984-ben beválasztották a Blues Foundation Hall Of Fame-be, 1987-ben pedig a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Minden idők legaktívabb zenésze, még 70 éves korán túl is évi 200 fellépése van.

A kisgyerek korától gitározó King soha nem járt tanárhoz, tudását autodidakta módon sajátította el. Stílusában érződik a delta blues lüktetése, de ezt a hangzást sikerrel vegyítette a kor más gitárosaira jellemző dzsesszes motívumokkal, így létrehozva az eredeti B. B. King-hangzást. Saját bevallása szerint az akkordjáték sosem volt az erőssége, de tempóérzéke, ujjvibratoja, és az egész dallamjátéka egyedülálló.

(via wikipedia)

 

Időpont: július 16., csütörtök, 20:00
Helyszín: Papp László Sportaréna
Beugró: 7.500 - 29.900 Ft-ig

Cimkék: b.b. king, ajánló, blues

Néha a legnagyobb jazzerekkel is előfordul, hogy a kortárs könnyűzenéhez, azaz a pop-rock stílushoz nyúlnak hozzá. A következő öt videóban Michael Jackson, Peter Gabriel, ABBA, Faith No More és Oasis számok Miles Davis, Herbie Hancock, Nils Landgren & Viktoria Tolstoy, Paul Jackson, Jr., valamint a Brad Mehldau Trio előadásában.

Miles Davis feat. Michael Jackson

A másik négy videó partnerünk oldalán megtekinthető.

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Ma egy dobos-beatboxer duo lesz terítéken: a videó elég hosszú, de érdemes végignézni, ha tudni akarjuk, hogy kell dobolni három dobverővel (5:48-tól).

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

A gitárvirtuóz Tommy Emmanuel 1955-ben született az ausztráliai Muswellbrook-ban. Négy évesen kezdett el gitározni, kilenc évesen már professzionális zenészként dolgozott. A 70-es évek végéig dobosként játszott a testvére Goldrush nevű zenekarában. Még fiatal korában mondta, hogy teljesen lenyűgözte Chet Atkins játéka, amikor is a gitáron a basszust a hüvelykujjával, a dallamot pedig az első kettő vagy három ujjával játssza, s mindezt egy időben. Ez a technika képezi Tommy játékának az alapját. Általában egyetlen felvétel során veszi fel a számait a stúdióban. Az alábbi videóban épp dobseprűvel koptatja gitárját.

Mike Stern a Millenárison [+]

2009. június 15. 16:27 / Csodatevő Nikola

Júliusban ismét hazánkba látogat Mike Stern, amerikai jazz-gitáros. Stern olyan nevekkel játszott együtt pályája alatt, mint Miles Davis, Billy Cobham vagy Jaco Pastoriu. Kedvcsináló videónkban a gitárvirtuóz mondja és mutatja, hogy nem is játszik olyan bonyolult dolgokat...

Időpont: július 9., csütörtök, 20:00
Helyszín: Millenáris Teátrum
Beugró: 8.900 Ft

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Bár gyakran hangoztatjuk, hogy egy zene nem lesz attól jó, mert sokan szeretik, azért megkockáztatjuk, hogy Andy McKee Drifting-jét nem véletlenül nézték meg majdnem 22 millióan. (Jó, bevalljuk, ebből 160 legalább mi vagyunk.)

Rendszeres, minden pénteken jelentkező rovatunkban egy-egy zenészt mutatunk be, kevésbé hétköznapi (vö.: péntek) videófelvételén keresztül. A cél, hogy egész hétvégére raktározható zenei benyomást sugározzunk nehézzenei színvonalon.

Blogunk eddigi legeseménytelenebb, botrányos hetét lezárandó álljon itt Erik Mongrain, aki épp megpróbálja a fingerstyle akusztikus gitározás amúgy sem túl szűk kereteit a végtelenbe feszíteni. Külön felhívnám a figyelmet a 0:50 körül kipengetett üveghangokra. "Egy ideig emészteni kell..." - ahogy Kerub kollégánk fogalmazott.

Leírás

„A zene politikailag gyanús dolog”
(Settembrini)

A világ legjobb zenéi. - A fusion jazz-től a thrash metalig. Nehézzene. Nem könnyű.

Levél nekünk

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2018, IGEN