Deák Endre ajánlója
Most pénteken, április 17-én Budapestre, az a38 hajóra látogat a scratch, mint műfaj kiagyalója, az első hip-hopper, aki bekerült a Hall of Fame-be: Grandmaster Flash.
A hetvenes évek végén Harlemben és Bronxban tőle illetve a lemezjátszóitól zengtek az utcák; ő kezdte el kézzel is forgatni előre és vissza a bakeliteket, ezzel sajátos zörejeket, effekteket létrehozva. Ez a fajta játékstílus kapta a scratch (gusztustalanul, fonetikusan leírva szkreccs) nevet. Újításának súlyát mi sem jelzi jobban, minthogy azóta külön erre a játékmódra alkalmas lemezjátszókat gyártanak, és kifejezetten erre a célra jó hangokat tartalmazó lemezeket vesznek fel.
A koncerten a számos nagy öreget felvonultató (Busta Rhymes, Big Daddy Kane, KRS-One, Snoop Dogg), márciusban megjelenő Bridge című életműlemez hangzik el.
Cimkék: gépzene, grandmaster flash
Április 3-án közvetlenül a legendás Sisters of Mercy koncertje után az A38 hajó gyomra átadja a helyet Dylan-nek, aki feladva földmérői karrierjét, a szintezőműszerek helyett inkább a lemezjátszókat választotta munkaeszközéül. Dylan meghatározó szereplő az Egyesült Királyság drum and bass szénájában, feleségével Robyn Chaos-szal a Therapy Sessions névvel fémjelzett utazó cirkusz egyik szülőatyja és a Freak Recordings mindenese, amelyik nem kisebb céllal jött létre, mint azzal, hogy begyűjtse a legelborultabb zenéket játszó, DJ-ket és producereket.
A stílus, amit művel a hardstep nevet viseli, ami nem más, mint a drum and bass egyik legszélsőségesebb irányzata. A gépzenék világában kevésbé jártas, avatatlanabb fülűek talán a metróépítésre asszociálnának egy-egy hardstep szám hallatán, de ennél jóval komplexebb műfajról van szó. A végtelenségig loopolt dobminták és egy thai masszázzsal felérő basszusszőnyegek adják az alapot, kicsit a breakcore nyomdokain haladva, folyamatos váltásokkal megspékelve. Sokszor elkalandozik a hardcore techno világába is, sőt ezen kívül jócskán merít indusztriális zenék kelléktárából. A drum and bass ezen ága kiválóan alkalmas arra, hogy néhány szomszédunkat és/vagy rokonságunkat egy alapos kiképzésben részesítsük.
Ami a drum and bass-ben Dylan , a HC-ben mondjuk a Dillinger Escape Plan, vagy a metálban a Meshuggah. Talán már mindenki kitalálta, hogy nem egy kanapéba süppedős éjszaka elé néz, aki ellátogat A 38 hajó gyomrába péntek éjjel. Dylan szigorúan 180 bpm feletti zenei szolgálata hallatán valószínűleg senki nem fogja tudni megállni, hogy ne tegye magáévá a táncparkettet. De vigyázat Dylan zenéje igazi Blizkrieg a hallójáratoknak, és format C: az agynak.
2009.04.03 péntek 0:30 A38 hajó - Bladerunnaz prez. Dylan (Freak, Tech Freaks) Mastif (Bladerunnaz)
Jegyárak: Elővétel: 2000 Ft, a fellépés napján: 2500 Ft
„A zene politikailag gyanús dolog”
(Settembrini)
A világ legjobb zenéi. - A fusion jazz-től a thrash metalig. Nehézzene. Nem könnyű.
a capella (4), after crying (2), ajánló (17), akusztikus (2), antizene (2), bailey (2), basszus (3), beatbox (5), beszámoló (3), blues (4), borlai (5), cselló (2), django reinhardt (2), dob (9), dreamtheater (3), dufour (2), erik mongrain (2), feldolgozás (2), freestyle (2), gépzene (2), gitár (16), jacko (2), jazz (4), jojomayer (3), klasszikus (4), klb (3), koncert (4), lapszemle (8), lukács peta (3), lukácspeta (2), michael jackson (2), mol jazz fesztivál 2009 (5), mozart (2), nagyjános (2), népzene (2), pénteki zenész (53), pejtsik péter (2), pink floyd (2), richard bona (2), soad (2), studio percussion (2), sungha jung (2), tommy emmanuel (2), vadrum (2), variációk (5), vedres csaba (2), zene szemeinknek (3), zongora (2)
© 2008-2025, IGEN