Nehéz Zene

Ha mások nem, a szabadtéri Pecsás Dream Theater koncert előtt órákig kerítésrácsok között videózó megszállottak biztosan ismerik az önálló James LaBrie univerzumot annyira, hogy nem kelljen magyarázni Marco Sfogli nevét. A DT énekes 2005-ös Elements of Persuasion c. szólólemezén kívül Jordan Rudess billentyűs The Road Home albumán is hallható az olasz gitárvirtuóz játéka.

There's hope címmel nemrég megjelent szólóanyaga pedig azonnal szélesebb közönségért kiált.

Az Dream Theater tagok neve egyfelől rettentő erős garancia Sfogli tudására, érzésünk szerint már most a világ egyik legfigyelemreméltóbb tehetsége (28 éves sincs!) - kérdés, mennyire sikerül elnyernie szólóalbumával azt a bizonyos odafigyelést szakmai és zeneértői körökből.

Marco Sfogli - Andromeda

 

Az albumra tizenegy szám került. Konceptlemezről szó sincs, a tételeket csakis egymástól független stílusgyakorlatként, egy portfólió különálló elemiként értelmezhetjük. Sfoglit sem lehet elkönyvelni egyetlen stílus képviselőjének, eddigi munkásságában épp úgy jelen volt a metál, mint a pop, a blues vagy a country. Hangzásban viszont nagyon is egységes az album.

Első hallgatás után a legnagyobb meglepetés a többi hangszernek engedett nagy mozgástér. A régi gitárhősök szólólemezeihez szokott füllel menetrend szerint vártuk az egymásba torkolló virtuóz gitárszólókat, monoton, vagy éppen csak a szükséges mértékben villantó ritmuskísértekkel. Sfogli mellett azonban mind dobteljesítmény, mind az egyes számokban feltűnő billentyűszólók hallatán szék mellé estünk a csodálattól. Az olasz zenésztársak munkájára nem lehet panasz, és a technikásabb összkép egy centit sem von le a gitár főszerepéből.

Talán egy "bemutatkozó" szólóanyagnál a legnagyobb kérdés, hogy van-e a zenésznek egyedi, megkülönböztető vonása, egyénisége. A válasz pedig a There´s hope esetében nomen est omen; tehát Van remény - Marco Sfogli technikáján, zenei tudásán lehetetlen fogást találni, játékának azonban közel sincs olyan hihetetlen mesélő ereje, mint Satrianinak, vagy olyan piszkosul egyedi szólásmódja, mint például a Santanának. Az egymástól független stílusgyakorlatok, a bátortalan fúziók is a helykeresést mutatják.

Kiemelendó a There´s hope (metál!), és a kezdő Still Hurts, mely nagyon is Dream Theater hatású - talán replika is lehet LaBrie-nek. Érdekes gyakorlat a Spread of Disease, mely a funky-s gitárpengetésnek olyan értelmezését hozza, hogy majdnem elkezdtük szeretni a Jungle Fevert. Giccses és felejthető dal viszont a Memories, továbbá a mi fülünk kényes a több számban visszatérő Larry Carlton-stílusra, ami mellett pedig Sfogli több ízben letette voksát, pedig nem túl izgalmas és el is járt felette az idő.

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

Leírás

„A zene politikailag gyanús dolog”
(Settembrini)

A világ legjobb zenéi. - A fusion jazz-től a thrash metalig. Nehézzene. Nem könnyű.

Levél nekünk

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2018, IGEN