Nehéz Zene

Koncertélmény: Studio Percussion Graz

2009. április 6. 11:04 / Kerub

PZM beszámolója

Március 29-én vasárnap este igazi zenei csemegét kóstolhattak meg azok, akik akkor épp az A38 fedélzetén tartózkodtak, ugyanis Studio Percussion Graz tette nálunk tiszteletét, akik WUMM című műsorukkal jó pár centivel feljebb helyezték azt a lécet, amit eddig az ütős kamarazene legmagasabb szintjeiről gondoltam. A Studio Percussion Graz óriási hagyományokkal és presztízzsel rendelkező együttes a szomszédos Ausztriából. A SPG nem állandó formációt takar, hanem folyamatosan változó tagságot: jelenleg 8 főt számlál. A WUMM névre keresztelt műsor valahol egy színházi komédia és egy vérprecíz zenei produkció között van, de összességében mégis örömzenélést hallhattunk annak ellenére, hogy improvizatív elemeket csak nagyítóval lehetett találni. A repertoárjukban a kortárs komolyzenei szerzemények, karibi ritmusok, elektronikus zenei hangzások éppúgy jelen voltak, mint a jazzre emlékeztető dallamok. Egy elitista vájtfülű éppúgy megtalálta szórakozását, mint egy 7 éves kisgyerek.

Amikor megláttam a színpadot, úgy három zeneiskolának is elegendő mennyiségű hangszer zsúfolódott egy nagyobb fajta nappali méretének megfelelő színpadra. A konferáló hölgy még azt is elmondta, hogy meg kellett toldani színpadot, mert annyi hangszerrel érkezett az együttes. Már a színpadkép is arra engedett következtetni, hogy nem egy hagyományos koncertet, hanem hatalmas show-t fogunk látni. Különféle dallamhangszerek, egy dobfelszelés, latin perkás felszerelések és még ki tudja mi sorakozott a deszkákon arra várva, hogy megszólaltassák őket.

Ötletekből, kreativitásból, sőt öniróniából sem volt hiány; nagyjából a koncert közepe fele két szám közti szünetben az egyik ütős megragadott egy fényesre polírozott trombitát, amit szinte alig bírt megszólaltatni, ha mégis sikerült az nem volt túl kellemes élmény a hallgatóság számára - kb. fél perc elteltével pedig a vetítővászonra kúszott egy csöndre intő arc, aki ha nem tévedek, Miles Davis volt.

Aki szereti a színtiszta ütős-muzsikát annak itt-ott kicsit a Stomp juthatott eszébe; ez nem véletlen, mert az ütőhangszerek sokféleségükből és megszólaltatásuk mozgásigényéből adódóan különösen alkalmasak arra, hogy egy showműsor alapjai legyenek. Például, amikor hárman ültek le három bemikrofonozott asztal elé, egy koktélpartiba is beillő szmokingba öltözve, majd szinte minden létező módon ritmuskeltésre használták a kezüket, nos akkor a Stomp legjobb pillanatai juthattak eszünkbe.

A koncert első száma - ahogy illik - igen intenzív, nagy sodrású darab volt, kortárs komolyzenére emlékeztető dallamvilággal. De ez még nem mutatott sokat abból, hogy mire is számítsunk az elkövetkezendő jó másfél órában. A következő szám viszont már tartós mosolyt csalt a közönség szájára,

Kb. tíz percre ez a hét alpesi dobvirtuóz a tengerentúlra varázsolt minket, mégpedig az amerikai futball mérkőzések szünetébe, ami a hangélményt illeti és egy szellemvasút sötét alagútjába, ami a vizuális hatásokat. Hirtelen lekapcsolták a fényeket, a sötétben pedig felsejlettek a foszforeszkáló kenőcsök, amit nem haboztak a szájukra kenni, kétségtelenül furcsa látványt nyújtva ezzel, ezután nemsokára előkerültek a vállra csatolható menetdobok, végezetül a foszforeszkáló verőket is a kezükbe vették. Katonásan, mérnöki precizitással adagolták a rudimenteket, és persze roppant látványos verőpörgetésekkel. (Azért valószínűleg egy vérbeli amerikai drumline dobos nem nyalta volna meg mind a tíz ujját.)

Az amúgy sem gyenge audiovizuális élményt pedig egy ügyes VJ fejelte meg, aki a számok alatt folyamatosan ontotta a vizuális effektekkel telepakolt videókat, megmosolyogtató szövegeket, vagy éppen meztelen nőket, de erről majd később.

Úgy tűnt, hogy egy hosszabb szünet következik, mert a zenekarvezető egy kisebb beszédbe kezdett, mesélt a magyar zenészekkel kapcsolatos élményeiről, elsütött néhány közepes sztorit, de másfél perc után már egy kicsit izzadságszagúnak tűnt, egy stand-up fellépésnek pedig kifejezetten gyenge, ám a slusszpoén a kivetítőről érkezett, szinte a Monty Pythonba illő szövegek kerültek a vászonra például „Venne ettől az embertől használtautót?" vagy „Ha újra zenét szeretnének hallani, kérem kukorékoljanak!"

Sokak örömére egy erotikus blokk is helyet kapott a műsorban, bár magának a zenének szinte semmilyen érzéki hangulata nem volt, de a graziak VJ-je egy igen szemrevaló hölgy fedetlen testét végigpásztázó felvételt vetített a színpad melletti vászonra.

Az egyetlen szívfájdalmam hogy nem játszottak még egy órát minimum. Bár kétségtelen, hogy mind a nyolcan tehetségük legjavát szolgáltatták, azért a legkiemelkedőbb játékért járó képzeletbeli aranyserleget tőlem a dallamhangszeres különítmény kapná. Elképesztő virtuozitással, sokszor egyszerre négy verővel kalapálták a marimbát, vibrafont, xilofont.
Az igen tömény zenei élmény után csak egyet lehetett mondani: ha legközelebb jönnek, ott a helyem!

 

képek: Nehézzene

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

Leírás

„A zene politikailag gyanús dolog”
(Settembrini)

A világ legjobb zenéi. - A fusion jazz-től a thrash metalig. Nehézzene. Nem könnyű.

Levél nekünk

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2018, IGEN