Nehéz Zene

Ha igaz a mondás, hogy amilyen az első nap, olyan lesz a többi is, akkor a nehézzene és jazz rajongók alaposan felköthetik a füleiket a hetedik MOL-Budapest Jazz Fesztiválon. Lars Danielsson Quartet, David Linx - Diederik Wissels Quartet - Winand Gábor, beszámoló.

Az előző évek jazz fesztiváljaiból kiindulva némiképp megütköztem azon, hogy Gőz László tradicionális zenéről beszél a nyitókoncert kapcsán, aztán rájöttem, hogy mint minden, ez is relatív. Amikor mutattam ismerősöknek Lars Danielsson-ról (bőgő) videót, volt aki nemes egyszerűséggel macskazenének titulálta, volt aki szerint még éppen elmegy ostikategória, és volt aki majd megőrült, annyira tetszett neki.

Tegnap én a legutolsó opciót választottam, zseniális volt amit a svéd-lengyel-angol quartet letett az asztalra. A koncert Danielsson szólójával indult, megadta az alaphangot. Szélsőséges dinamikával, ügyes üveghangos akkordokkal operálva előre vetítette azt amire valahol számítani lehetett, de mégis örül neki az ember amikor ténylegesen hallja.
Lars Danielsson
A teljes zenekar (Magnus Öström (SE) - dob, Leszek Mozdzer (PL) - zongora, John Parricelli (GB) - gitár) játékban hozta amit kell, kicsit furcsa volt, hogy Danielsson néha hamisan játszott, valószínűleg direkt, ezen a szinten azért nem szoktak melléfogni. A törtütetmes balkáni zenétől az ír-bartókos blues alapig minden volt, igazi multistyle. Külön tetszett Parricelli játéka, aki végig nagyon szerényen, a többieket megtámogatva játszott, és ebből észrevétlenül tudott hozzásimulni a zongora improvizációhoz. Mozdzer, a lengyelek egyik toronymagasan jegyzett zongoristája pedig egész este a maximumot hozta. Különösen akkor hárult rá nagyobb szerep amikor csak duóban játszott Danielssonnal.

A koncert végén persze egy ráadásszámot muszáj volt eljátszani, a közönség nem hagyta annyiban, így meglepetésként az érthetetlen vezetéknevű svéd énekesnővel, Ceciliaval kiegészülve játszottak egy remek, balladásabb jellegű dalt.

A jó zene rövidtávon addiktívvá tesz, most éppen Danielsson-függő lettem.



Szünet után következett a szintén sok nemzetiségű David Linx-Diederik Wissels Quartet - Winand Gábor formáció. Bevallom őszintén, annyira nem szeretem azt a fajta vokális jazz-t, amikor az énekesek mint hangszer vannak jelen, de ez a koncert meglepően jó volt, másra számítottam. David Linx

David Linx (B) amolyan showman. Miközben énekel, tulajdonképpen magyaráz, viccelődik a zenészekkel és a közönséggel, tapsoltatja őket, táncol, sétálgat, beszélget a hangmérnökkel, hogy melyik monitorba mit kér, szóval jól érzi magát a színpadon. A vele fellépő quartet (Diederik Wissels (F) - zongora, Christophe Wallemme (F) - bőgő, Stephane Huchard (F) - dob) hihetetlen energikus, az éneket nagyon jól kiemelő játékkal volt jelen, Wissels hosszú dallammenetei jól passzoltak ehhez a szintén törtebb ritmusokkal operáló egyveleghez, ami érdekes módon sokszor átcsapott kommerszebb jazz-be úgy, hogy a vokállal megőrizte újszerű, modern jellegét.

Aztán a koncert félidejében csatlakozott Winand is. A fentebb említett stílusidegenségem folytán kíváncsi voltam, mit kezd egymással két hasonló stílusú vokalista a színpadon, és hát nagyon kellemeset csalódtam. A két énekes hihetetlenül érezte egymást, tökéletes összhangban, egymást nem túlénekelve, leénekelve a színpadról, már-már örömzenébe átcsapóan zenéltek.

A húzós, kedvcsináló nyitány után ma egy hosszú este, Erdmann 3000 (D), Lotte Anker September Quintet (DK), Bacsó Kristóf, végezetül Hans Ulrik Quartet (DK).

 

Leírás

„A zene politikailag gyanús dolog”
(Settembrini)

A világ legjobb zenéi. - A fusion jazz-től a thrash metalig. Nehézzene. Nem könnyű.

Levél nekünk

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2018, IGEN