A nemrég Meinl endoserré lépett Borlai Gergő dobos-zeneszerző 2010 februárban mutatja be harmadik, M.M.M. című szólóalbumát, melynek külön érdekessége, hogy Scott Kinsey amerikai billentyűs-producer-zeneszerző (ld. Tribal Tech) keverte. Az albumon gitárokon közreműködik Lukács Peta, Tátrai Tibor, Sipeki Zoltán. Basszusgitárokon Matthew Garrison, Gary Willis, Barabás Tamás, Giret Gábor és Papesch Péter, a billentyűszólókat pedig Scott Kinsey, Kaltenecker Zsolt és Oláh Tzumo Árpád nyomták fel. Egy dalban Fekete Kovács Kornél is játszik trombitán.
A lemezről a Barbarian Barbie c. szám (melyben Borlai mellett Barabás Tamás, Lukács Peta, Sipeki Zoli és Oláh Tzumo Árpád hallható) videója debütált először. Íme:
Cimkék: borlai, Scott Kinsey, lukácspeta
Április 7. túl azon, hogy az Otthonszülés Világnapja (ja, és Duncan James születésnapja!) nehezen kihagyható nehézzenei alkalmat rejt! A jazz, és a multiinstrumentalizmus határait feszegető, kiváló zenészek lépnek színpadra az a38-on, hogy új lemezüket mutassák be. Kaltenecker Zsolt és Dresch Mihály formációjában az a közös, hogy mindkettőjük albumát az X Produkció jelenteti meg - és persze mindketten méltók az itthoni jazz és nu-jazz kedvelőinek kitüntető figyelmére.
Kaltenecker Zsolt nagyjából egy éve működő, a korábbi Kaltenecker Triót és részben a European Mantrát (kezdetben amúgy őszinte fájdalmunkra) egyesítő új triójának Just Like Jazz c. lemezét hozza - a billentyűs mellett Borlai Gergő dobosból és Lukács Peta gitárosból álló formáció (Kaltenecker-Lukács-Borlai, vagyis K.L.B. Trio) alakulása óta eltelt időszakban körbefutotta a fél Európát, ezen koncertek felvételeiből pakolták össze az albumot. - A Just Like Jazz című most megjelenő lemez anyaga csaknem teljes egészében a tavaly őszi csehországi és szlovákiai turnénk utolsó előtti állomásán, Pozsonyban rögzítettük. - újságolja a Nehézzene kérdésére Kaltenecker Zsolt, majd hozzáteszi - A fennmaradó két számot pedig a turnét követő budapesti koncertünkön vettük fel. A felvételeket Peta készítette és egyben ő a lemez hangmérnöke is. - azt is megtudtuk, hogy a következő albumfelvétel akár már ősszel megtörténhet, ahogy Zsolt fogalmaz, "mindenképpen stúdióban".
A billenyűstől azt is megtudtuk, hogy nem hagyományos (mondjuk a korábbi trióból, vagy a EM-ból ismert) felfogást követnek a K.L.B.-ben, ami a dalszerzést illeti: - A K.L.B. trióban nincs zenekarvezető. A jelenlegi repertoárban mindhármunk számai megtalálhatóak illetve vannak közös szerzemények is (pl. a Doing), amelyek szabad improvizációkból alakultak ki a koncertek során.
Cimkék: kaltenecker, klb, borlai, lukácspeta, dresch
„A zene politikailag gyanús dolog”
(Settembrini)
A világ legjobb zenéi. - A fusion jazz-től a thrash metalig. Nehézzene. Nem könnyű.
a capella (4), after crying (2), ajánló (17), akusztikus (2), antizene (2), bailey (2), basszus (3), beatbox (5), beszámoló (3), blues (4), borlai (5), cselló (2), django reinhardt (2), dob (9), dreamtheater (3), dufour (2), erik mongrain (2), feldolgozás (2), freestyle (2), gépzene (2), gitár (16), jacko (2), jazz (4), jojomayer (3), klasszikus (4), klb (3), koncert (4), lapszemle (8), lukácspeta (2), lukács peta (3), michael jackson (2), mol jazz fesztivál 2009 (5), mozart (2), nagyjános (2), népzene (2), pénteki zenész (53), pejtsik péter (2), pink floyd (2), richard bona (2), soad (2), studio percussion (2), sungha jung (2), tommy emmanuel (2), vadrum (2), variációk (5), vedres csaba (2), zene szemeinknek (3), zongora (2)
© 2008-2023, IGEN